Referencia ajánlások

Az alábbiakban soroljuk fel azon személyek véleményeit, akik vállalták, hogy visszajelzést küldenek számunkra a tevékenységeinkről és annak hatásáról, használhatóságáról...

Köszönjük a segítségüket!

Ha Önt érdekli valamelyik képzésünk, rendezvényünk, akkor bátran keresse fel az alábbi személyek valamelyikét és kérje ki véleményét!

Egyúttal kérjük, ha már részt vett valaha valamelyik képzésünkön és szívesen ajánlaná másoknak is, akkor írjon Ön is egy ajánlást, amit itt közzétehetünk. Írja le gondolatait és élményeit a képzésről! Írja le, hogyan hatott Önre a képzés, hogyan érezte magát, mit tudott felhasználni a tanultakból, mennyire gondolja gyakorlatiasnak, illetve hatékonynak a tevékenységünket, és persze bármi mást, amit Ön fontosnak tart!

Honlapunkon fel fogjuk tüntetni az Ön által megfogalmazott ajánlást, a nevét és további adatait, amennyiben azt igényli, hogy esetenként ismerősei személyesen is kérdezhessenek Öntől a képzésünkről. Nincs más dolga mint kitölteni egy rövid űrlapot!

A segítségét ezúttal is köszönjük!

Az űrlap kitöltése után egy válasz-emailt küldünk Önnek, arról, hogy megérkezett-e az ajánlása. Éppen ezért kéjük, hogy valós és pontos e-mail címet adjon meg. Ha az ajánlás elküldése után 1 nappal sem kap visszajelzést a megadott e-mailcímére, akkor valószínűleg pontatlanul adta meg az e-mail címét. Ebben az esetben kérjük küldje el ismét.

ÍRJON ÖN IS AJÁNLÁST MOST!

Köszönettel:

Besnyi Szabolcs

Arnold Ildikó

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Még soha nem voltam olyan továbbképzésen, ami ennyire hasznos és életvidám lett volna. Arra figyelmeztet bennünket, hogy a gyerekek lételeme a játék, és hogy játékon keresztül mindent el lehet érni. A problémás gyerek kezelhetőbb, a zárkózottabb nyitottabbá válik. Örülök, hogy a továbbképzés részese voltam és, hogy megismerhettem egy ilyen karizmatikus személyiséget, mint a Szabolcs. :)

Arnold Ildikó - Szabadka (Szerbia), Miroslav Antic Ált.Iskola


Bálint Katalin

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

7 évvel ezelőtt,amikor először találkoztam Veletek, olyan hatással voltatok rám, hogy azóta is lelkes követőtök vagyok! A játékokat, élményeket, amit kaptam tőletek, szinte minden nap hasznosítom....úgy a magánéletemben, mint a munkahelyemen. Lelkesítek vele kolléganőket és gyereket egyaránt...mert játszani jó, és játszva szinte repül az idő, mégsem öregszünk!!! :)

Bálint Katalin - tanítónő / Október 10 Általános Iskola Horgos (Szerbia)


Berdó Erika Gabriella

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Szegeden a Máltai Játszótér szervezésében vettem részt egy fergeteges kétnapos játékmódszertani oktatásban, amit Besnyi Szabolcs tartott nekünk. A mai napig táplálkozom az ott nyert tapasztalatokból. A játékok, a mögöttes tartalmak remekül alkalmazhatóak a munkáim során. Legyen az egy tréning álláskereső felnőtteknek, csapatépítő-tréning, vagy egy gyermekeknek célzott kommunikációs foglalkozás. Jelenlegi munkahelyemen a múzeumpedagógiai foglalkozások, gyermektáborok kidolgozásánál szívesen nyúlok vissza a Szegeden elsajátított ismerethalmazba. Ajánlom mindenkinek Őket!

 

Berdó Erika Gabriella - Székesfehérvár (Magyarország)  Előző munkahely: KDR Munkaügyi Központ & Pedagógiai és Pszichológiai Intézet Kha. -mentor- -tréner-

Jelenlegi munkahely: Lamberg-kastély, Mór -rendezvényszervező-

Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Czékus Géza

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

A rendezvényről hét órai kemény munka és 10 km megtétele után sem akartak a gyerekek hazamenni. Ki az a pedagógus akinek ez sikerül? Bárki, aki nem tanít, hanem élményt szerez (játszva tanít).

Czékus Géza, Tanítóképző, Szabadka (Szerbia)


Dienes Brigitta

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

A képzés segített abban, hogy újra gyermekszemmel lássam a világot. Pedagógus létemre gyakran elvesztem a "kötelező" programok betartásának útvesztőjében. Tanítványaim nagyon örültek annak, ha egy-egy órát játékkal kezdtünk vagy fejeztünk. Az órákat a játékokon keresztül sikerült "fesztelenebbé" és sikeresebbé varázsolni.

Dienes Brigitta- osztálytanító, berak.brigitta[kukac]gmail.com , Csóka (Szerbia)


Farkas Andrea

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Élménypedagógiai képzésen vettem részt 2010-ben. Nagyon tetszett a képzést vezető / Besnyi Szabolcs / közvetlensége, kedvessége,szakmai felkészültsége. A képzés barátságos hangulata mellett nagyon sok új módszert, játékot ismertem meg, amiket akár óráimon, akár szabadidős tevékenységekben hasznosítani tudok, főleg a nehezen kezelhető gyerekeknél, hiszen hozzájuk a legrövidebb út a játék. 2011-ben is jelentkeztem az egyik képzésükre, bízva abban, hogy ismét magas színvonalú, jól használható módszereket ismerhetek meg.

Farkas Andrea - Budapest, XIV. kerület (Magyarország), testnevelő tanár / oszt.főnök / Jókai Mór Ált. Isk.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Forrai Tibor

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Ha felszabadultan, szórakozva akarsz képzésen részt venni, hasznosan tölteni az időt, rengeteg okos dolgot tanulni, nagyszerű embereket megismerni, barátokat szerezni, vegyél részt a Katalizátor képzéseket, vásárold és terjeszd az anyagokat, amelyeket kiadnak-forgalmaznak!

Forrai Tibor - Homoródszentpál - Románia,

matematika-fizika tanár, László Gyula Általános Iskola


Galusz Gabriella

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Játszani jó, nekem is és a gyerekeknek is. Sok jó ötletet kaptam, amelyekre tovább tudok építeni, úgy a tanórákon, mint szabadidős foglalkozáson a gyerekekkel, és mindezt különösebb anyagi befektetés nélkül. Játékos ismétlések, egy két pillanat alat feszültséget tudok oldani a játékokkal, egyszerűen mindenkinek nagyon ajánlom, biztosan élvezni fogják, mert minden mozdulatnak gondolatnak és tettnek nyoma marad.

Galusz Gabriella, Zenta (Szerbia), osztálytanítótanár


Hidasi Ágnes

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Egy játék kurzuson vettem részt. Trénerként új ötleteket kaptam arra, hogyan lehet kisebb és nagyobb csoportokat hatékonyan mozgatni. Magával ragadó a hangulat, amit Szabolcs kialakít a programon, és az az elmélyült figyelem, mellyel minden résztvevőjét megajándékozza. Szabolcs kurzusának résztvevői úgy vannak folyamatosan ellátva tennivalókkal, hogy mindezt élményként élik meg, nem leterheltségként. Köszönöm!, és további nagyon sikeres képzéseket kívánok!

 

Hidasi Ágnes - Budapest, X. kerület (Magyarország), tréner

 


Katona Miklós

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Számomra a táborok hangulata a legfontosabb élmény. Soha máshol nem éltem át azt, hogy fiatalokkal egy héten keresztül a reggeltől estig értelmesen foglalkoznak. Hihetetlen, hogy minden percben történik valami, amire nem számítottál: egy új játék, kaland, zene, film, tánc vagy egy hatalmas nevetés. A nevetés optimistává tesz! Ajánlom mindenkinek!

Katona Miklós - Szeged (Magyarország), Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ,

mentálhigiénés szakember, tanácsadó


Kecsenovics-Szabó Dóra

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Örülök, hogy részese lehettem a 100 játék elnevezésű képzésüknek. Az ott elsajátított játékok, módszerek nagyszerűen használhatóak a tanórákon. Az evolúciós fejlődést már ki is próbáltam a hatodikos osztályokkal, nyelvtani kategóriákon lehetett "fejlődniük". A gyerekek nagyon élvezték, s egyben a szófajok felosztását is gyakorolhatták, elmélyíthették. Bizalomfejlesztésre pedig osztályfőnöki órán a kisfókák megmentését gyakoroltuk, ami változatosságot vitt az eddigi gyakorlatba, valamint új kapcsolatokat alakított ki az osztályon belül. Én ezt a képzést bátran ajánlom mindenkinek, mert felkészült, jó szakemberektől tanulhattunk, s az ott megszerzett tudást gyakorlatban sajátíthattuk el.

Kecsenovics-Szabó Dóra, Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér (Szerbia), magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő


Kémenes Hajnal

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Elmondhatom három éve ismerem a trénereket, akkor volt mikor általuk megerősítést nyert, érdemes másképp, érdemes játszva tanítani. Hogy mit is kaptam tőletek? Nagyon sokat, azt a segítséget, hogy érdemes elindulni ezen az úton, ti adtátok a kezembe az iránytűt amely betájolta az addig követett utat. a játék felszabadít és én köztetek újra gyereknek érezhettem magam és ez annyira jó, ugyanakkor azt is megtanultam a legegyszerűbb dolgokat is fel lehet használni játszani. Mire is jó egy egyszer használatos műanyagpohár, színes cérna, na meg befőttes gumi? Próbálj belőle piramist építeni és meg tudod !:) Mindennapi munkámban ott van az élménypedagógia, az iskola falain belül és kívül. Köszönöm Nektek

Kémenes Hajnal - Marosvásárhely (Románia), tanítónő, Bolyai Farkas Elméleti Liceum

http://www.facebook.com/kemeneshajni


Kovácsné Bucsai Piroska

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Sok hasznos dolgot tanultam, melyeket a mai napig a mindennapi délutáni foglalozásokon alkalmazni tudok. A képzésen jól éreztem magam.

Kovácsné Bucsai Piroska - Kisújszállás (Magyarország), általános iskolai tanító Kisújszállás


Lehoczki Gabriella

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

A 100 játék képzés játékpedagógiai tapasztalatot és lelki feltöltődést egyaránt jelentett az adai óvónőknek. Besnyi Szabolcs, Bányai Sándor és Zsulyevics Zsolt vezetésével színvonalas, élményteli órákat tölthettünk el. A képzés óta zajosabb az óvoda. Többet susog az ejtőernyő, izgatott kiálltások hallatszódnak a csoportszobákból... Az óvodapedagógusok JÁTSZANAK!!! Nem csak az iskolára készítik fel a gyermekeket!? Vagy mégis, csak éppen játszva? Egy résztvevő írta: „...az oktatók sok játékkal tarisznyáltak fel bennünket, de úgy, hogy újraélesztették bennünk a gyermeki játékos jókedvet és a pedagógus kíváncsiságát." Ajánlom mindenkinek, aki még nem tette, játsszon 100 JÁTÉKOT! mert,..JÁTSZANI JÓ!!!

Lehoczki Gabriella - óvónő (Kerekítő Magyar Pedagógusok Egyesülete, Ada - Szerbia)


Leonov Vörös Adriana

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

A képzésben az tetszett a legjobban, hogy mi magunk is animátorokká válhattunk. Érdekes volt a kollágákkal játszani. A játék összehozza az embereket, felszabadít. A képzés során számtalan új ötlettel lettem gazdagabb. A fiam szülinapi partiján biztosan kipróbáljuk ezeket a játékokat.

Leonov Vörös Adriana, matematika-fizika szakos tanárnő, Hunyadi János Ált. Isk. Csantavér (Szerbia)


Magyar Aletta

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Utánozhatatlan és megunhatatlan. Akár ugyanaz a forgatókönyv is mindig új helyzeteket teremt. Gyerekek s felnőttek egyaránt élvezik, akár "vezetők", akár "résztvevők". Játszva tanulsz, tanulsz játszani és tanulva játszol, miközben észre sem veszed, megismersz, megismernek és közösséggé szerveződsz.

Magyar Aletta - Kishegyes (Szerbia) Matek tanárnő  Ady Endre Ált. iskola


Nagy Magdi

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

2009-ben voltam Szakmai Napon Szerbiában. ÉLMÉNY volt, így, nagy betűkkel: a fogadtatás, a sok vídámság, a játék, a szervezés pontossága, a párhuzamosan futó programok érdekessége. A módszerek ismerősek, mégis mindig kapok újat, feltöltődöm: energiával, ötletekkel. Köszönöm! Valahányszor tehetem, kereslek benneteket, képzéseiteket!

Nagy Magdi - Kolozsvár (Románia), tanár


Nagy Monika

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Nagyon jól ereztük magunkat a képzés alatt. A képzésvezetők irányításával bővíthettük játéktapasztalatunkat. Kipróbálhattuk a játékvezetést,tapasztalhattuk annak nehézségeit. Játék összeállításokat készíthettünk kerettörténetbe foglalva. Egyszóval aktív résztvevői lehettünk a képzésnek.Köszönjük!

Nagy Monika (www.kerekito.rs) - Óvónő, Ada (Szerbia)


Nemes Ildikó

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

A továbbképzések nagyon érdekesek voltak. Kedveltem, hogy játszva tanulunk, taníthatunk. Nagyon felszabadultan éreztem magam a fogalalkozások alatt. Különösen teteszett, hogy sok gyakorlati dologot is kaptam, amit beépíthetek a tanítáasba. Fontos a játszva tanítás és a felszabadult légkör.

Nemes Ildikó - magyar szakos tanár, nemesildiko.nemes[kukac]gmail.com, Temerin (Szerbia)


Pakai Verona

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Minden pedagógus számára fontos, hogy megtanuljon olyan módszerrel dolgozni, amely közelebb viszi őt a gyermekek lelki világához, ezért merem ajánlani mindenkinek ezeket a képzéseket.

Pakai Verona - nyugalmazott óvónő - Becse (Szerbia)


Rice Ágota

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Részt vettem a Magyarkanizsán megszervezett 100 játék c. továbbképzésen, mellyel bővíthettem tudásomat a játékismeret, - használat terén. Sikeresen alkalmaztam az elsajátított tudást az osztályfőnöki, valamint a polgári nevelés órákon is! A képzés lendületes, tartalmas, érdekfeszítő volt! A gyakorlati oktatásra fektették a hangsúlyt, aminek szintén nagyon örülök!

Rice Ágota - Magyartanár (Kis Ferenc Általános Iskola Oromhegyes-Orom), Kanizsa (Szerbia)


Rizsányi Tünde

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

A képzés egy nagyon pozitív légkörben zajlott. A résztvevők folytonos aktivitásán keresztül, tapasztalatokat lehetett gyűjteni és új élményekben részesülni. A játék hatása nem csak a gyerekeknél, de a felnőtteknél is igen hasznos, mivel kikapcsolódtak, maguk is átélhették a játékok hatásait és így sokkal jobban tovább lehet majd a játékokat adni, változtatva és korrigálva őket. A játék remek lehetőséget biztosít arra, hogy a gyerek saját képességeit, készségeit felismerje és fejlessze. Rájöjjön arra, hogy a csoporttársai esetleg másként gondolkoznak, viselkednek. A játék a diákokat együttműködésre, kommunikálásra,türelemre, tolerálásra is megtaníthatja, illetve a kudarcok elviselésére is. Az oktatásban, a játékon keresztül, a diákok nevelhetőek és taníthatóak (egyes tanórák tartalmát játékon keresztül is ellehet sajátítani). Amikor ugyanis, egy tanóra mentális tevékenységeket igényel a gyerekektől, a játék csökkenti a tananyag keverését, illetve segíti a tanulását, a gyerekek pihenni bírnak és felkészülni az újabb tananyagra.

Rizsányi Tünde - pszichológus, Szabadka (Szerbia)


Szabó Korina

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Megtanultam a játékpedagógia eszközeivel a konfliktusok megelőzését,annak kezelését,feszültségoldást, az együttműködési képesség fejlesztését,az önismeret formálását.Megtanultam élményszerű szabadidős tevékenységeket programot szervezni és irányítani. Így elértem a részvevők kommunikációs, esztétikai nevelését, kreatív személyiségeknek fejlesztését.Mindig nagyon jól érzem magam a képzéseken.Sok kapcsolatot ápolok azóta is.

Szabó Korina - Bezdán (Szerbia) Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Szabó Szabolcs

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

A játék nem csak gyerekeknek szól! Hiába gondolja ezt a felnőttek nagy része. Óriási nevelő hatása van, de a gyerekek/felnőttek ezt nem veszik észte, ők azt hiszik, hogy CSAK játszanak. Azon kívül, hogy rengeteg hasznos játékot megismertem, megértettem, hogy a játékot mennyire komolyan fel lehet használni a pedagógiában, és azon kívül is. Olyan játékokat ismertem meg, amik képesek elrángatni a gyerekeket/felnőtteket a számítógép elől, amik kicsalogatják őket a szabadba.

Szabó Szabolcs, easyrider592[kukac]gmail.com - Palics (Szerbia)


Szabóné Botka Irén

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Én örömmel megyek minden ilyen programra. Nem csak azért, mert mindig tanulok új játékokat, amiket az óráimon is tudok alkalmazni a gyerekek fejlesztésére és örömére, hanem azért is, mert mindig fantasztikus a hangulat. A legnagyobb személyes probléma is elfelejthető ezeken az eseményeken. A képzések nagyon jók, rengeteg játékkal, lehetőséggel, ötlettel tér haza mindenki. Én alig várom a következő -100 játék - képzést. A szervező csapatnak ehhez a munkához csak gratulálni tudok, és sok erőt kíavánok a továbbiakhoz!

Szabóné Botka Irén - szakvizsgázott tanító, élménypedagógiai tréner, szneinci[kukac]gmail.com, Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola, Budapest (Magyarország)


Szabóné Botka Irén

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

A szervezésre, a programokra is csak azt tudom mondani, hogy példaértékű! A szervező csapatnak minden személy fontos. Egyetlen "problémám" volt a képzéssel kapcsolatban: nem tudtam, melyik programot válasszam az ugyanazon idősávban meghírdetett programok közül, annyira kedvemre való volt mindegyik. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem a kimaradt programokra is eljutnom a következő alkalmakkor. Nagyon örülök, hogy részese lehettem/lehetek ennek a csodának.

Szabóné Botka Irén - szakvizsgázott tanító, élménypedagógiai tréner, szneinci[kukac]gmail.com, Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola, Budapest (Magyarország)


Szél Lidia

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Ember közeli,baráti körben zajló munka ,játék ,kacagás és nem utolsó sorban nagyon erős szaktudással rendelkező szakemberek megismerése valamint tudásuknak elsajátítsa jellemzi a képzéseket.

 

Szél Lidia - Pacsér (Szerbia), Óvoda pedagógus defektologiai szak

 


Vicsek Annamária

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Kedves Pedagógus Kollégák!

Nekünk, vajdasági pedagógusoknak volt alkalmunk évek óta figyelemmel kísérni Besnyi Szabolcs és csapata munkásságát. Aki részt vett a képzésükön, tudja, hogy nem csak a képzések résztvevői lesznek ezáltal egy felejthetetlen élménnyel gazdagabbak, hanem áttételesen mindazok a gyerekek (és felnőttek is!) is óriási kincset kapnak, akikkel a résztvevők játszani fognak!
Azért fantasztikus most ez a lehetőség, mert végre írott/nyomtatott formában is hozzájuthatunk a játékleírásokhoz, másrészt pedig a játékokról készült felvételek kiváló "tanagyag" és kedvcsináló is egyben, ugyanis élethűen tükrözi azt a hangulatot is, amely játék közben érezhető...
Klikkeljetek, regisztráljatok, töltsétek le, nézzétek meg, és JÁTSSZATOK SOKAT!!!

Vicsek Annamária


Zórád Áron

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

A képzések mindig szórakoztatóak, hatékonyak, érdekesen világítanak rá a problémákra, különböző játékok keretében ismerhetem meg magamat, a saját határaimat. A képzések híre hallatán már boldog vagyok, hogy újra eltölthetek egy kis időt úgy, hogy szórakozva tanulok.

Zórád Áron, Szekszárd (Magyarország)


Zoraje Ildikó

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Nagyon kellemes és szórakoztató képzésen vettem részt. Sok új játékot tanultam, amelyeket a gyerekekkel való munkám során alkalmazhatok.A diákjaim is örömmel fogadták az új játékokat. A 21 órás képzés egyáltalán nem volt fárasztó. Ajánlom minden pedagógusnak!

Zoraje Ildikó - osztálytanító, Szabadka (Szerbia)


Zsáki Otilia

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWSatartlap

Azért ajánlanám minden szülőnek először is mert önállóságra és találékonyságra tanítja meg a tábor a gyerekeket! A gyerekeknek pedig, mert itt igazán kipróbálhatod magad és rejtett személyiséged vagy tehetséged... szocializálódsz és rájössz hogyan leszel hatékonyabb ha másokkal együtt dolgozol.

Zsáki Otilia - english tutor, otiroli[kukac]stcable.net, Szerbia


Önnek készítettük!

Játékzápor 1.

Nézze meg most!